Grec ancien modifier

Étymologie modifier

Mot composé de εὖ, (« bon ») et de ἦθος, ễthos (« caractère, mœurs »).

Adjectif modifier

εὐήθης, euêthês *\Prononciation ?\

  1. Bon, qui a bon caractère.
    • ἔστι τοίνυν τις εὐήθης λόγος παρὰ τῶν παραμυθεῖσθαι βουλομένων τὴν πόλιν, ὡς ἄρ᾽ οὔπω Φίλιππός ἐστιν οἷοί ποτ᾽ ἦσαν Λακεδαιμόνιοι, οἳ θαλάττης μὲν ἦρχον καὶ γῆς ἁπάσης, βασιλέα δὲ σύμμαχον εἶχον, ὑφίστατο δ᾽ οὐδὲν αὐτούς: ἀλλ᾽ ὅμως ἠμύνατο κἀκείνους ἡ πόλις καὶ οὐκ ἀνηρπάσθη. — (Démosthène, Les Philippiques ; traduction)
      La traduction en français de l’exemple manque. (Ajouter)
    • οὐδέν, ἦν δ' ἐγώ. ἀλλὰ τόδε μοι πειρῶ ἔτι πρὸς τούτοις ἀποκρίνασθαι· ὁ δίκαιος τοῦ δικαίου δοκεῖ τί σοι ἂν ἐθέλειν πλέον ἔχειν;
      οὐδαμῶς, ἔφη· οὐ γὰρ ἂν ἦν ἀστεῖος, ὥσπερ νῦν, καὶ εὐήθης.
      — (Platon, La République ; traduction)
      La traduction en français de l’exemple manque. (Ajouter)
  2. (En mauvaise part) Naïf, crédule, simplet.
  3. (En parlant d’un mal) Bénin.

Antonymes modifier

Dérivés modifier

Références modifier